Az ábrándozás, álmodozás kicsit sem hiábavaló, sőt, hasznos is

Megeshet, hogy egy kevésbé érdekfeszítő előadás, egy hosszúra nyúlt munkanap vagy az órák óta tartó kimerítő tanulás percei alatt elkalandozik a figyelmünk, gondolatban teljesen máshol járunk. Lehet, hogy éppen a soron következő teendőnk jutott az eszünkbe, de az is lehet, hogy arról fantáziálunk, hogy hol lennénk és mit tennénk most a legszívesebben. És akkor jön a kiábrándító, kijózanító, szemrehányó kérdés a környezetünktől, mondjuk egy Hol jársz most? Miért nem figyelsz? vagy egy Szállj már le a földre, ne álmodozz! felszólítás formájában. Pedig a pár pillanatra elkalandozó figyelem épp hogy pihentető, sőt az egészségünkre nézve is jótékony, az ábrándozás, álmodozás bizony hasznos is lehet.

Természetesen nem szeretnénk senkit sem arra biztatni, hogy bátran kapcsolódjon ki fejben egy egyetemi előadáson, egy munkahelyi értekezleten. Ugyanakkor azt is leszögeznénk, hogy ez a fajta gondolatbéli elkalandozás korántsem a lustaság jele, bár egyes külső szemlélők számára mégis annak tűnhet. Vörösmarty és Victor Hugo is hiábavalónak, sőt, egyenesen kerülendőnek tekintette az ábrándozást:

“….Nézd a világot, annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.
Ábrándozás az élet megrontója,
Mely kancsalul, festett egekbe néz.”

Vagy ahogyan Victor Hugo fogalmaz:

“Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat.”

Ábrándozás vagy álmodozás? Nem mindegy!

Ugyan a szinonima szótár is rokon értelmű szavakként értelmezi őket, de mégis van a két fogalom között egy árnyalatnyi különbség. Mintha az ábrándozás egy első lépcsőfoka lenne egy későbbi cél megvalósulásának, hiszen sokszor eljátszunk egy gondolattal, hogy mi lenne ha… Abban az esetben, hogy ha ezt az elképzelt képet nem követi sem terv vagy tett, akkor ez bizony egy beteljesületlen vágy maradhat.

Pláne, ha szinte meg is győzzük magunkat arról, hogy teljes képtelenség, ami a fejünkben már megszületett. Ellenben, ha úgy döntünk, hogy teszünk is valamit az álmunk megvalósulásáért, elhisszük, hogy akár igazzá is válhat, amit szeretnénk, az már az álmodozás fázisa, mely már sokkal tudatosabb. Ha energetikailag is megvizsgáljuk, az ábrándozás egy szerteáramló, míg a vizionálás már egy irányított, fókuszált energia.

A fantáziálás a felnőtté válás velejárója is

Melyik tinédzser ne választana magának egy elérhetetlen példaképet és válna odaadó rajongójává egy hírességnek például? Általában több-kevesebb érzelem is vegyül ebbe a vonzódásba, mindamellett a kiskamasz tudván tudja, hogy még ha meg is adatik számára, hogy a kedvenc zenészének a koncertjén tomboljon, netán egy autogramért is sorba állhasson, többre nemigen számíthat. Ugyanakkor ezt a fajta jóleső képzelgést, ezeket az érzéseket át kell élnie, meg kell tanulnia, ezzel is gyarapodik az érzelmi intelligenciája.

És bár előbb-utóbb felnövünk, de nem kell maradéktalanul kinőnünk az álmok szövögetéséből. Persze, jó, ha megmaradunk a realitás talaján, viszont kitűzhetünk magunk elé olyan célokat, melyek megugrásához nem kell biztonsági játékot űznünk. „Merjünk nagyot álmodni” – szól a hangzatos mondás, mely nem túlontúl nagyratörő és minden észszerűséget nélkülöző tervekről szól, inkább az olyan kihívásokról, melyek által tanulhatunk és tapasztalhatunk.

Az álmodozás egyúttal új ötletekhez vezethet, azok pedig újabb inspirációkhoz, egyik gondolatból születik a másik, és már azon kapjuk magunkat, hogy szinte készen is van a terveink megvalósításához vezető út. Aztán már csak sorba kell rakni ennek az útnak a kockaköveit és végigmenni rajta.

Lehet negatív oldala is az álmodozásnak?

Mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Amennyiben vannak álmaink, de sohasem teszünk azok megvalósulásáért, akkor azok csak álmok maradnak, és onnantól jöhet a sok „Mi lett volna, ha…”. A ló túlsó oldalára is eshetünk ugyanakkor, ha azt gondoljuk, hogy csak akkor lehetünk tökéletesen boldogok, ha minden vágyunk valóra válik. Természetesen lesznek köztük megtestetsült elképzelések is, és lesznek olyanok is, melyeket idővel elengedünk: már nem lesznek olyan fontosak, vagy épp belátjuk, hogy ezúttal túl nagyot szerettünk volna harapni.  Lényeges, hogy annak kapcsán, hogy valami nem sikerült, nem szabad azt gondolnunk, hogy nem volnánk elég jók, okosak vagy rátermettek, a tapasztalat valamennyi esetben ott rejlik a próbálkozás mögött.

Kutatások tükrében

Erin Westgate, a Floridai Egyetem pszichológiaprofesszora szerint felnőtt korunkra szinte elfelejtünk álmodozni, részben azért is, mert naiv és időrabló tevékenységnek gondolhatjuk. Holott kutatásaiban megállapította, hogy ha visszanyerjük ezt a fajta kikapcsolt állapotot, akkor azzal nem csupán a közérzetünk javulhat és kiegyensúlyozottabbak lehetünk a mindennapokban, hanem könnyebben küzdünk meg a kihívásokkal, sőt még a fájdalomküszöbünk is emelkedhet.

Kollégáival arra kérték kísérleti alanyaikat, hogy csupa pozitív dologra gondoljanak, helyekre, ahová el szeretnének jutni; otthonra, ahol a legszívesebben laknának; vagy épp olyan sikerekre, amelyekre mindig is vágytak.  Azt várnánk, hogy a résztvevők széles mosollyal, kipihenten léptek ki a saját kis álomvilágukból, de nem így történt: egyáltalán nem érezték jól magukat az azt megelőző percekben és nehezükre is esett irányítottan, kifejezett kérés alapján felemelő dolgokra gondolni.

Pedig ez utóbbi is úgymond tanulható, olyan egyszerű szituációkban is gyakorolhatjuk, mint mondjuk, amikor várakozunk valamire, ülünk a buszon és már önkéntelenül is a telefonunkért nyúlnánk. Egyszerűen bámuljunk ki a jármű ablakán és engedjük a gondolatainkat áramlani. Ha a gondok, a munkahelyi teendők vagy más stresszes dolgok jutnak először az eszünkbe, hessegessük el őket és tervezgessünk egy kicsit, mondjuk egy hétvégi programot, vagy képzeljük bele magunkat egy várva várt szituációba, eseménybe.

Remek alkalom lehet az álmodozáshoz bármely olyan tevékenység is, amelybe nem kell nagy figyelmet helyeznünk, legyen az mosogatás, takarítás, zuhanyzás vagy fogmosás. Ilyenkor jönnek leginkább a szabad képzetek.

Egy kicsit spirituális oldalról is megközelítve

Mindazzal, ami a fejünkben megszületik, akár egy gondolat, egy érzés, az bizony teremt, ha ki is mondjuk, akkor meg annál inkább. A pontos megfogalmazáson pedig több múlik, mint hinnénk, akár magunkban tesszük ezt, akár hangosan.

A születésünk előtt megismerjük azt az életutat, amelyet be kell járnunk. Ez egy olyan „film”, melyben mi vagyunk a főszereplők, a rendezők és a közönség is egyben. Amikor megpihenünk és hagyjuk szabadon szárnyalni a fantáziánkat, vagy csak lazítunk, kikapcsoljuk a mindennapi gondokat, megjelenhetnek bizonyos képek a fejünkben. Engedjük szabadjára az érzéseinket, éljük át a felemelő, megnyugtató képzeteket.

Minél többször vizualizáljuk akár szándékosan is magunk előtt ezeket a vágyott történéseket, annál hamarabb sikerül manifesztálni is őket. De ha csak annyit teszünk, hogy kikapcsoljuk egy kicsit a hétköznapi malomkereket, megállítjuk a folyton cikázó gondolatainkat, már sokat tettünk önmagunkért.

Ahogyan Henri-Frédéric Amiel filozófus, költő és kritikus is mondja, számára mit jelent álmodozni.

“Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét.”

Ha pedig tudatosabbá szeretnénk tenni a vizualizációt, nem kell mást tennünk, mint újra gyermeknek lenni, ahogyan Lucy Maud Montgomery kanadai írónő is megfogalmazta, mit jelent ábrándozni.

„Az ábrándozás nincs életkorhoz kötve. Az álmok pedig nem öregszenek.”

Amennyiben az ábrándozásról szóló Vörösmartytól is idézett negatív eszme belevésődött volna a fejünkbe, akkor az akár gátat is vethet a későbbi teremtő gondolatainknak. És hogy miért kell újra visszamennünk a gyermekkorunkba? Mert akkor még hittük, hogy bármi lehetséges. Nem voltak még olyan negatív tapasztalataink, berögződéseink, netán családi minták, melyek folytán azonnal megálljt parancsoltunk volna az álmainknak.

Talán kimondhatjuk, hogy mindannyiunk fejében voltak vagy még mindig vannak olyan gátak a felsoroltak közül, melyek egy hőn áhított cél megvalósulását akadályozhatják. Csak egy egyszerű példa: nehéz elérni akár egy csekély anyagi gyarapodást is annak, aki annak idején folyton azt hallotta, hogy a soha semmire nincsen elég pénz, és akinek van, az csak rossz ember lehet és bizonyára hamis úton szerezte. Ezek az agyunkba fészkelt negatív minták oldhatók és felülírhatók.