Színes

Bejelentették: idén is elmarad a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound

2 perc olvasás
Fotó: Csodálatos Magyarország

Az idei évre tervezett soproni Telekom VOLT és zamárdi Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják.

“Egyelőre nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom a korábbi mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a Balaton Sound kapuit”

– idézte Fülöp Zoltán fesztiváligazgatót a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény.

Mint írták, a Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente.

Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója kiemelte: a soproni fesztivál portfoliójuk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra tervezték a kapunyitást.

“Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén még azt sem látjuk, egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása”

– hangsúlyozta.

Hozzátette: az idei fellépői listával a megszokottnál jóval korábban elkészültek, azonban még meghirdetni se volt lehetőségük azt.

A közlemény emlékeztet arra, hogy sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában, emellett a nemzetközi turnék is elmaradnak a bizonytalanság miatt. A Balaton Sound és a Telekom VOLT szervezőinek tájékoztatása szerint mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keresnek a két eseménynek. Erre azonban a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt nem találtak a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást.

https://www.facebook.com/VOLTFesztival/posts/10158397471934227




Kapcsolódó bejegyzések
Színes

Négy tipp a ruhák színeinek színpompás összehangolására

3 perc olvasás
A megfelelő színkombinációk kiválasztása ruházatunkban döntő jelentőségű, lévén az összhatásnak köszönhetően egyfajta kisugárzás jön létre, amit a külső szemlélők pontosan érzékelnek. Ráadásul…
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Színes

Az illatok szerepe a divatban és a stílusban

2 perc olvasás
Minden stílusnak megvan a maga illata? Ez így nyilván nem igaz, de az már annál inkább, hogy minden embernek megvan a maga…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!