A gyerekek hajlamosak lehetnek nyafogni vagy legalábbis nemtetszésüket kifejezni, ha megkérjük őket, hogy segítsenek valamit otthon – érthető, hiszen a házimunka nem túl szórakoztató. Végtére is, melyik gyerek cserélné el a kedvenc mesefilmjét egy 20 perces mosogatásra? Pedig nemrégiben kiderült: azok a gyermekek, akik rendszeresen segítenek otthon, sikeresebbek lesznek felnőttkorukban.
Azáltal, ha nekik is lesz állandó reszortjuk, például az ő dolguk kivinni a szemetet, kiteregetni a ruhákat, rájönnek és megszokják, hogy az élet szerves velejárója a munka, és többek közt a házimunka is – állítja Julie Lythcott-Haims, a Stanford Egyetem egykori dékánja, és aki egyúttal egy olyan nagyszabású kutatást végzett, mely a leghosszabb ideje futó tanulmány, melyet valaha is készült.
Ha a gyerekek nem mosogatnak el, akkor nyilván valaki ezt megteszi helyettük. A szülők mentesítik őket a házimunkák alól, mondván, csak tanuljanak, nincs is más dolguk. Ezáltal nem csupán az otthoni munka alól, hanem azok megtanulása alól is felmentik őket, és legfőképp azon szokás alól, hogy mindenkinek feladatai vannak.
Lythcott-Haims úgy véli, hogy a rendszeresen házimunkát végző csemeték felnőttként jobb alkalmazottak lesznek, és fejlődnek az olyan készségeik, melyek által könnyebben együttműködnek a későbbi munkatársaikkal, illetve empatikusabbak lesznek másokhoz, sőt, önállóan is képesek lesznek elvégezni feladataikat.
A házimunka egyébként is csupa olyan teendő, melyet alapjaiban otthon a szüleinktől, nagyszüleinktől tanulhatunk meg, és ez a tudást visszük tovább majdani otthonunkba.
Jó, ha már az egész pici gyermek is megtanulja, hogy helyre kell tennie a játékait, természetesen a szülő segítségével együtt.
Így egy idő után megszokja, hogy rendet tegyen maga körül, és ne úgy nézzen ki a szobája, mint ahol egy hurrikán söpört végig. Persze, ahhoz, hogy ez kialakuljon és a rendrakás úgymond ösztönös igénnyé váljon, nem kevés idő és a szülő részéről türelem szükséges.
Ahogy cseperedik a gyermek, egyre jobban felébred benne a kíváncsiság minden tevékenység iránt, amit anyu vagy apu végez, így szívesen segítenek voltaképpen bármiben.
Nyugodtan engedjük, hogy az ő szintjén részt vegyen, mondjuk a konyhai műveletekben, az egyszerű „hozd ide/vidd oda légy szíves” teendőktől kezdve. Eleinte játéknak fogják fel a dolgot, és persze nagylányos/nagyfiús feladatnak, a későbbiekben pedig rájönnek, hogy ha valamit ügyesen véghezvisznek, azért jóleső, kedves dicséret a jutalom. És aztán szívesen mesélnek a nagyiéknak, az óvó néninek, ismerősöknek is arról, hogy mi mindent tudnak már egyedül is megcsinálni, így újabb elismeréseket „zsebelhetnek be”.
A gyerekeknél pedig, mint ismeretes, az őszinte dicséret varázsszóként működik, újabb ösztönzésként hatva a kicsi lelkére. Megjegyzem, ez módszer felnőttkorban ugyanilyen motiváló erővel bír: pár jó szó a főnöktől, és az ember képes szárnyra kapni.
Kérjük kövess minket! Számodra csak egy kattintás,
de nekünk a világot jelenti! 🙂
