Kultúra

88 évvel ezelőtt vetítették az első King Kong filmet a mozikban

1 perc olvasás

Ha hiszed, ha nem, 1933-ban ezen a napon volt az első King Kong című film premierje. Ma már csak jót mosolygunk az akkori technikán, de annak idején az is hatalmas újításnak számított, amikor egyes jeleneteket vászon előtt vettek fel, mely háttérként szolgált.

Az óriási majom sztoriját mindenki ismeri, mert ha nem is az összes feldolgozást, de valamelyiket egészen biztosan megnéztük.

Viszont talán kevésbé ismert, hogy az eredeti történetben a főszereplő sokkal negatívabb, gonoszabb személyiséget kapott volna.

És hogy miért nem úgy lett? Az akkori közönség a szelíd némafilmekhez volt szokva, így sokan igencsak megrémültek a tesztvetítés folyamán.

Azért egy csatajelenet benne maradhatott, amikor két T-Rex kerül összetűzésbe. Valójában a kulisszák mögött azonban két, alig félméteres figura játszotta le a jelenetet.

A fekete-fehér film hossza ma már szokványos, 96 percesre sikeredett, a bevétele pedig már az első hétvégén 90 ezer dollárra rúgott.




Kapcsolódó bejegyzések
KultúraSzínes

Szépségversenyek akkor és most – 1. rész

5 perc olvasás
A szépségversenyek eredete ugyan régebbi keletű, mint gondolnánk, mondhatni évszázadokkal ezelőtt már léteztek efféle megmérettetések, bár korántsem olyan formában, mint manapság. Az…
DivatKultúraSzínes

Egy pár lenyűgöző fotókat készített fekete gyermekekről

3 perc olvasás
A fényképezés nem csak egy kép létrehozásáról szól – a megfelelő kezekben az inspiráció eszközévé válhat, szemeket nyithat fel és falakat dönthet…
Kultúra

Élőben nézni, átélni és végigizgulni az igazi!

3 perc olvasás
Az élő közvetítések varázsa utánozhatatlan. Ennél már csak a személyes jelenlét az, ami többet adhat. S jelenleg erre minden esély meg is…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!