Színes

Ne mások mondják meg, hogy mire vagy képes! – tanmese

1 perc olvasás
Fotó: freepik/freepik


Két fiú korcsolyázott a befagyott tavon valahol Németországban. Hideg délután volt. A fiúk azonban önfeledten játszottak. A jég egyszer csak megrepedt, az egyik fiú elesett, és bentragadt a jeges tóban. 
 
A másik fiú, látva, hogy a barátja beszorult és majd’ megfagy, lekapta az egyik korcsolyáját, és minden erejével ütni kezdte a jeget. Végül fel tudta törni annyira, hogy a barátját kiszabadítsa. 
 
Amikor megérkeztek a tűzoltók és látták, hogy mi történt, megkérdezték a fiút: 
– Hogy voltál képes erre? Lehetetlen, hogy feltörted a jeget, olyan kicsi és gyenge vagy! Albert Einstein éppen arra járt. Látva, hogy mi történt, így szólt: 
– Én tudom, hogy csinálta. 
– Hogy? – kérdezték őt. 
– Egyszerűen – válaszolta Einstein. – Nem volt ott senki, aki megmondja neki, hogy nem képes rá.

 




Kapcsolódó bejegyzések
Színes

Négy tipp a ruhák színeinek színpompás összehangolására

3 perc olvasás
A megfelelő színkombinációk kiválasztása ruházatunkban döntő jelentőségű, lévén az összhatásnak köszönhetően egyfajta kisugárzás jön létre, amit a külső szemlélők pontosan érzékelnek. Ráadásul…
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Színes

Az illatok szerepe a divatban és a stílusban

2 perc olvasás
Minden stílusnak megvan a maga illata? Ez így nyilván nem igaz, de az már annál inkább, hogy minden embernek megvan a maga…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!