Ha a gyermek csúnyán beszél…

Alig várjuk, hogy kis csemeténk végre megszólaljon, aztán mondatokat fogalmazzon, versikéket mondjon, közben viszont megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy már egy óvodás csöppség is olykor illetlen szavakat, kifejezéseket használ. És persze, szeretnénk csírájában elfojtani a dolgot, amilyen gyorsan csak lehet.
Azt gondolhatnánk, hogy a kisgyermek számára minden új, és ha megismétel egy, a környezetében elhangzott csúnya szót, akkor az nyilvánvalóan azért van, mert szokatlan a számára: kóstolgatja, próbálgatja annak hangzását. Lehet, hogy ez első pár alkalommal így is van, de aztán idővel rájön a kis huncut, hogy ezzel pillanatok alatt megkapja a vágyott figyelmet, hiszen nincsen az a felnőtt, aki ilyenkor fel ne kapná a fejét.

A pszichológusok szerint a legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, hogy felháborodunk és hangosan, dühösen ráripakodunk a gyermekre.

Jusson eszünkbe, hogy a kicsi ezeknek a szavaknak a jelentésével szinte egész biztosan nincs is tisztában, és nem a mi bosszantásunkra használja őket. Így többet érhetünk el azzal, ha úgyszólván elengedjük a fülünk mellett, és miután a gyermek látja, hogy a várt hatás elmaradt, önkéntelenül elhagyja ezeket a szavakat.
Jómagam, kétgyermekes anyuka lévén azt gondolom, hogy szülő vagy nagyszülő legyen a talpán, aki képes szó nélkül megállni, hogy ha a gyermeke nyilvános helyen elejt néhány nyomdafestéket nem tűrő szót, akár csak spontán, akár kicsit nagyobb korban esetleg célzottan.

Tudnunk kell, hogy a gyerkőc azokat a bizonyos szavakat valahol, valakitől hallotta: ha nem tőlünk, mert odafigyelünk, akkor bizony rokonok, ismerősök, vagy éppen az ovistársak szájából.

Egy óvó néni barátnőm mesélte, hogy évek óta már a kiscsoportosok között is vannak olyanok, akik folyékonyan használnak csúnya szavakat, és nem csupán „játékból”, hanem bizony egy pajtásuknak, vagy éppen az óvó néninek, dajka néninek szánva azokat.

Mit tehetünk mégis?

Először is ügyeljünk nagyon a szavainkra. Ha olykor netán elragadtatjuk magunkat, és kiszalad a szánkon egy-két kelletlen kifejezés, magyarázzuk meg a gyermeknek, hogy ez véletlen volt, mert mondjuk nagyon megijedtünk, vagy éppen hirtelen haragra gerjedtünk, de most már minden rendben.

Ha már kialakult a probléma, illetve a figyelmen kívül hagyás nem vált be, és az ovisunk egyre gyakrabban ejt ki csúnya szavakat, úgy olyan büntiket is kieszelhetünk, amelyek nem túlságosan szigorúak, de érzékeltethetik, hogy most elszakadt a cérna.

Az is jó megoldás lehet, hogy finomabb megfogalmazást keresünk, ami még „beleférhet” a gyermek szókincsébe: a Hupikék törpikékből jól ismert „A manóba!”felkiáltás; a „teringettét”, az „asztapaszta-cipőpaszta” például jó alternatíva lehet. Sőt, nem csak a kicsiknél, de a nagyoknál is, akik igen gyakran hajlamosak úgy használni a durvaságokat, hogy szinte észre sem veszik. Azt, hogy a társas környezetében hogyan beszél a csemeténk, nem mindig tudjuk ellenőrizni, követni, de ha otthon megköveteljük tőle azt, hogy illően fejezze ki magát, akkor már sokat tettünk a dolog érdekében, mert erősíteni tudjuk benne mindezt.