ÉletmódSzínes

A fokhagyma áldásos hatásairól

1 perc olvasás

Tudtad, hogy április 19-e a fokhagyma világnapja? Érdemes is figyelmet szentelnünk ennek a növénynek, mely amellett, hogy alapvető fűszernövényünk, megannyi pozitív hatása van az egészségünkre. 

De már a történelem korábbi évszázadaiban is jó ismerték és elismerték. Egyes gyógynövényes könyvecskék szerint a boszorkányok által kirótt átok okozta impotencia ellen is jót tesz amellett, hogy az immunrendszert remekül karbantartja. Csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterinszintet és légúti betegségek enyhítésére is remekül beválhat. Annak idején eljesítményfokozó hatást tulajdonítottak neki a sportversenyek illetve  a harctéri feladatokat illetően is, így a görög atléták és a katonák is előszeretettel fogyaztották a kihívást jelentő feladataik előtt.

Miként alkalmazzuk?

Például így, természetes antibiotikumként: két gerezd fokhagymát törjünk át, és keverjük el 1 teáskanál mézzel. Naponta 4-5-ször, de legalább minden étkezés alkalmával ismételjük, és 2-3 nap alatt eltűnhetnek az esetleges kórokozók a szervezetünkből. 
 

Üvegbe zárva

Amennyiben tartasz attól, hogy a fokhagyma illatát más is megérzi rajtad, úgy is megőrizheted annak jótékony hatását, ha szintén mézzel elegyíted, de úgymond finom szószként. A megpucolt fokhagymát tedd üvegbe, csurgass rá annyi mézet, hogy ellepje. Néhány hét múlva a fokhagyma megsötétedik, a méz színe is megváltozik és egészen cseppfolyóssá válik az állaga. Erős zamata pedig tovatűnik, kellemes édes ízt fogsz érezni, alig észrevehető fokhagyma aromával. Napi egy kiskanálnyit érdemes fogyasztani ebből a csemegéből, mely bármeddig eltartható, nem romlandó. Főzés során ízesítőként, fűszerként is használhatod, akár mártásokhoz adva, vagy akár pácként is alkalmazva a sültekhez. 

[custom-related-posts title=”További cikkeink a témában” none_text=”None found” order_by=”title” order=”ASC”]




Kapcsolódó bejegyzések
Színes

Négy tipp a ruhák színeinek színpompás összehangolására

3 perc olvasás
A megfelelő színkombinációk kiválasztása ruházatunkban döntő jelentőségű, lévén az összhatásnak köszönhetően egyfajta kisugárzás jön létre, amit a külső szemlélők pontosan érzékelnek. Ráadásul…
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Életmód

Kollagén hatása az ízületekre

3 perc olvasás
A kollagén fogyasztása nemcsak a bőrünkre hathat pozitívan, a kollagén hatása az ízületekre, ínakra, porcokra, csontokra is kiemelkedő lehet. Ezt a fehérjét…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!