Színes

Zseniális játék otthonra

2 perc olvasás

A családok jelentős részében van legalább egy olyan személy, – általában a gyerek, vagy a pasi – aki játszik. Mármint nem a másik ember érzelmeivel, hanem számítógépen, telefonon, vagy valamilyen konzolon. Ahogy ezek a játékosok idősődnek, úgy válik teljesen elfogadottá a téma, hiszen egy gamer generációról beszélünk. Nem új tehát, hogy a család együtt játszik (gépen). Játék az élet.

Ha közhiedelem miatt pedig azt hiszed, hogy csak a srácok játszanak, gondold újra! A The Guardian végzett egy felmérést, amiből az derül ki, hogy a játékosok közösségének többsége női nemű, szám szerint (kapaszkodj meg) 52%! Évekkel ezelőtt sem volt sokkal kevesebb, 3 éve 49% volt a nők részesedése.

A legújabb trend a VR (Virtual Reality – Virtuális Valóság), ehol egy speciális szemüveget viselve élhetjük bele magunkat a virtuális tér adta lehetőségekbe.
Az ötlet régi, de a technológia ezen verziója teljesen új és még azt sem tudják a fejlesztők, hogy mihez kezdjenek vele. Jöttek az érdekesebbnél érdekesebb ötletek, sorban buknak, de most megérkezett a messiás.

Kinek rémlik az a játék, amikor egy békával át kellett jutni az úttesten anélkül, hogy matricává alakuljunk valamelyik autó szélvédőjén?

Ezekre az alapokra épít a Jogger címet viselő remekmű, ahol a célunk az, hogy minél körültekintőbben, minél több uttesten haladjunk át anélkül, hogy a virtuális kocsik virtuálisan elüssenek, és ezzel virtuálisan is véget érjen a virtuális játék. A Joggert sem a sztori miatt fogják venni, de az biztos, hogy kipróbálnám.

Brutális. Imádom.

A játékhoz szükséges eszközök egyébként nem olcsók, azon túl, hogy egy PS4 PRO konzollal is rendelkezni kell, egy VR szemüvegre is be kell ruházni, ami vetekszik a konzol árával. Ha érdekel a szemüveg, itt olvashatsz róla pár infót.




Kapcsolódó bejegyzések
Színes

Négy tipp a ruhák színeinek színpompás összehangolására

3 perc olvasás
A megfelelő színkombinációk kiválasztása ruházatunkban döntő jelentőségű, lévén az összhatásnak köszönhetően egyfajta kisugárzás jön létre, amit a külső szemlélők pontosan érzékelnek. Ráadásul…
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Színes

Az illatok szerepe a divatban és a stílusban

2 perc olvasás
Minden stílusnak megvan a maga illata? Ez így nyilván nem igaz, de az már annál inkább, hogy minden embernek megvan a maga…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!