ÉletmódSzínes

1992 óta augusztus 16. a hontalan állatok napja

2 perc olvasás

A hontalan állatok világnapját 1992 óta tartják az amerikai International Society for Animal Rights (ISAR, a Nemzetközi Állatjogi Társaság) nevű szervezet kezdeményezésére, és amelynek célja értelemszerűen az, hogy felhívja a figyelmet mindarra, ami miatt egy állat az utcára kerülhet.

Amikor a megunt házikedvenceket a sorsukra engedik vagy a nem kívánatos szaporulattól megint csak úgy válnak meg a tulajdonosok, melyről megannyi szomorú, sőt, tragikus esetet lehet hallani a mindennapok során is – és itt nem az ajándékozásról, a felelős gazdi kereséséről beszélünk. A menhelyek is köztudottan túlzsúfoltak, valamint az állatvédők munkája is több megbecsülést érdemel(ne). Mindezek olyan problémák, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Elsődleges, hogy megfontoltan, tudatosan döntsünk arról, amikor állatot szeretnénk az otthonunkba fogadni: képesek vagyunk-e egy állat gondozására, nevelésére, tudjuk-e vállalni az ezzel járó felelősséget, kötelezettségeket és ami még nagyon fontos, tudjuk-e családtagként kezelni, szeretni is a leendő kedvencet.

Nem mindenkinek felelnek meg akár csak a körülményei sem ahhoz, hogy saját állatot tartson, ugyanakkor segíteni szeretne: ilyenkor az állatmenhelyek támogatása remek alternatíva lehet. Nem csupán pénzbeli adománnyal illetve az adónk 1%-ának felajánlásával segíthetünk, hanem tárgyi eszközökkel, pórázzal, eledellel, vagy bármivel, ami segíti a menhely gördülékenyebb mindennapjait, még akár az adományokért cserébe adható promóciós tárgyakkal is.

Lehet ez akár egyszeri, akár rendszeres támogatás, hiszen a menhelyeknek óriási szükségük van az önzetlen adományokra. Lehetünk olyan önkéntesek is akár, akik részt vesznek az eledelgyűjtésben, a kezdeményezésekhez kötődő programok szervezésében, de segíthetünk a bajba jutott állatokról szóló bejelentések körüli ügyintézésben is. A menhely fenntartása, fejlesztése, bővítése is mindig rengeteg feladattal jár. Jelentkezhetünk általános segítőnek, kutyasétáltatónak, de ideiglenes befogadók is lehetünk, amíg meg nem találja megfelelő, szerető gazdiját a házikedvenc.

Ha pedig mi magunk is gazdik szeretnénk lenni, ne vásároljunk állatot, inkább válasszunk menhelyről házikedvencet, mely olyan hálával, szeretettel fog bennünket körülvenni, amilyet csak csak egy mentett állat tanúsíthat örökbefogadója irányába.

Akinek a lehetőségei nem adottak illetve nem áll készen egy hontalan állat gondozására, lehet virtuális, távoli örökbefogadója is a kiválasztott kedvencnek, akit havi rendszeres adománnyal támogathat, rendszeresen látogathat is a menhelyen.

[custom-related-posts title=”Olvasd el további írásainkat is a témában!” none_text=”None found” order_by=”title” order=”ASC”]

 




Kapcsolódó bejegyzések
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Életmód

Kollagén hatása az ízületekre

3 perc olvasás
A kollagén fogyasztása nemcsak a bőrünkre hathat pozitívan, a kollagén hatása az ízületekre, ínakra, porcokra, csontokra is kiemelkedő lehet. Ezt a fehérjét…
Színes

Az illatok szerepe a divatban és a stílusban

2 perc olvasás
Minden stílusnak megvan a maga illata? Ez így nyilván nem igaz, de az már annál inkább, hogy minden embernek megvan a maga…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!