Életmód

Frontérzékeny vagy? Gyógyszer nélkül is enyhíthetők a tünetek!

1 perc olvasás

A frontérzékenység nem újkeletű dolog, már Hippokratesz feljegyzéseiben is találkozhatunk ezzel a jelenséggel. 

Ugyan vannak patikában kapható ellenszerek, de sokkal fontosabb lenne a megelőzés.

Hangzatos és könnyű azt mondani, de mégsi csak így van, hogy próbáljuk csökkenteni a stresszt az életünkben, vigyünk be elegendő vitamint és ásványi anyagot, fogyasszunk kevesebb egészségünkre káros táplálékot, hagyjunk fel a dohányzással, stb. És akkor a napi folyadékbevitelről még nem is beszéltünk, melyből minimum 2 liternyi mennyiségnek el kellene fogynia naponta, és ebben nincs benne a kávé. No és persze a cukros üdítők. Folyadék tekintetében részesítsük előnyben a tiszta vizet és a gyógyteákat.

A rendszeres mozgás is legalább ennyire fontos lenne, kinek-kinek vérmérséklete, edzettsége szerint, az életkori sajátosságokat is beleszámítva. Már a gyakori séta bevezetése is előnyös változásokat hozhat.

A mindennapok része lehet a váltott zuhany is, mely 2-2 perces időtartamú hideg, majd meleg vizes tusolást jelent. Ha van lehetőségünk szaunázni, feltétlenül használjuk ki a lehetőséget, így karbantartva a keringésünket is.

Az olyan stresszoldó módszerek, mint az aromaterápia, a gyógynövényteák és -kivonatok alkalmazása szintén a hatékony megelőzést szolgálják. Jó szívvel ajánljuk a citromfüvet, a levendulát, a ginzenget, az orbáncfüvet és a rozmaringot. És ha már stresszűzés, mindenképp meg kell említeni a jógát, a különböző relaxációs gyakorlatokat, a meditációt, de aki szeretné, választhat a különböző masszázsfajták közül is.

[custom-related-posts title=”Hasonló írásaink a témában” none_text=”None found” order_by=”title” order=”ASC”]




Kapcsolódó bejegyzések
Életmód

Kollagén hatása az ízületekre

3 perc olvasás
A kollagén fogyasztása nemcsak a bőrünkre hathat pozitívan, a kollagén hatása az ízületekre, ínakra, porcokra, csontokra is kiemelkedő lehet. Ezt a fehérjét…
Életmód

Ránctalanítás műtéti beavatkozás nélkül – ez lehetséges?

2 perc olvasás
A ráncfelvarrás sokak életében egyet jelent az elkerülhetetlennel, vagy éppen azzal a rémálommal, amit soha nem akarnának a magukénak tudni. Akkor inkább…
ÉletmódSzínes

Alig várod a nyarat? Készülj fel rá már most!

2 perc olvasás
Bár a naptár szerint még jó sokat kell aludni a várva várt nyaralásig vagy a strand kellékek indokolt előkerüléséig, te mégis sóhajtozva…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!