Gasztro

Egészséges és finom: rakott krumpli édesburgonyából – recept

1 perc olvasás
Fotó: Dömötör Brigitta

Ma már szinte minden klasszikus ételnek elkészíthető az egészséges, és persze egyben szuperfinom változata is. Ezt bizonyítja a következő recept is, amelyben megmutatom, hogy lehet rakott krumplit készíteni, édesburgonyából. 

Dömötör Brigitta receptje.

Hozzávalók: 

  • 700g megpucolt édesburgonya
  • 6db tojás
  • 500g tejföl
  • Száraz kolbász
  • Sajt
  • Bors

rakott krumpli édesburgonyából

Elkészítés:

Az édesburit megpucoljuk és ujjnyi karikákra vágjuk, a tojásokat megfőzzük, a kolbászt pedig vékony szeletekre vágjuk. Egy kiolajozott tepsibe elkezdjük lerakni a nyers karikára vágott burgonyát, majd a tojást és a kolbász karikákat. Minden szint után megkenjük a sóval borssal és elkevert tejföllel, az utolsó krumpli réteget pedig megszórjuk sajttal.

Lefedve 40 percig sütjük 180 fokon, előmelegített sütőben, majd még 30 percig fedés nélkül.

Miután kivettük a sütőből, hagyjuk 20 percig hűlni, majd tejföllel tálaljuk.

Fogyasszátok egészséggel!

édesburgonya

Egészséges és finom: rakott krumpli édesburgonyából – recept

Így termeszthetsz otthon édesburgonyát

[custom-related-posts title=”Jöhet egy jó lángos?” none_text=”None found” order_by=”title” order=”ASC”]




Kapcsolódó bejegyzések
Gasztro

A híres-neves frankfurti leves - Variációk egy témára

3 perc olvasás
Igazán laktató levest tálalunk most fel, ráadásul több különböző köntösben. A változást jelentheti valamilyen hozzávaló, de akár az elkészítés módja is, akár…
ÉletmódGasztro

Vasbor készítése házilag

4 perc olvasás
A vashiány  – főleg, mi nők – tudjuk, hogy mennyire fontos, minden életkorban. Vannak, akik egész életükön át küzdenek a vele. A…
ÉletmódGasztro

Rózsás és alakbarát – ez a karfiol

5 perc olvasás
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a keresztesvirágú zöldségekfontosságát az étrendünkben, ide tartozik többek közt a karfiol is. Jellegzetes illata és esetleges emésztésre gyakorolt…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!