ÉletmódSzínes

Gondoltad volna, hogy a radírnak is van világnapja? – csipetnyi retroval

2 perc olvasás

A diákélet nélkülözhetetlen eszköze, a radír is bekerült azon tárgyak közé, melyek saját világnappal büszkélkedhetnek. Ugyan a mindennapi életben nem feltétlenül használja mindenki, de vannak munkakörök, melyek során gyakori segédeszköz lehet. 

Feltalálása előtt a ceruza nyomainak eltüntetésére kenyeret használtak az emberek. Jut eszünkbe, a gombóccá gyúrt kenyérbél valóban remekül eltüntet rengeteg maszatot, vagy éppen gyermekrajzot a festett falról (is).

A ceruzák végén 100 évvel ezelőtt még nem volt radír, melynek igen egyszerű oka volt. A hajdani tanerők úgy vélték, hogy a mindent eltüntető gumidarab tudat alatt is arra ösztönzi a diákot, hogy hibát kövessen el. Vagy legalábbis megengedhesse magának ezt a luxust. Márpedig miért ne hibázhatnának olykor, és nem csak a diákok, hanem bárki? Ha tévedünk, tévesztünk, elhibázunk valamit, azt ki lehet javítani.

A “nevezetességek”

A ’80-as évek nagy slágere volt a mindenféle cukorkaszínekben pompázó illatos radír, mely elsősorban a lányok nagy kedvence volt. Akik ebben az időben voltunk iskolások, szagolgattuk, cserélgettük, olykor hencegtünk is vele, ha épp egy ritka, esetleg küföldről származó darabot kaptunk valahonnan. Szóval menő volt, cserébe viszont maszatolt, sokszor még a színe is nyomot hagyott a füzetlapon.

illatos-radirok-divatmagazin.hu

A másik ilyen híresség a manapság is forgalomban lévő piros-kék színű radír, melyről mindenki tudta, hogy a piros finomabban, a kék durvábban radíroz. Noha úgy tartják manapság, hogy tévhit, miszerint a keményebb  fele a tollvonásokat is eltünteti, de aki ügyesen csinálja, annak működik. Csak nagyon finoman, óvatosan, türelemmel kell vele dolgozni. Szóval, egyesek tudni vélik, hogy a kék vég a durvább papírról illetve felületekről, akár falról is eltávolítja a ceruzavonásokat. Továbbá abban is különbözik a piros résztől, hogy nyom nélkül radíroz.

piros-kek-radir-divatmagazin.hu

És ne feledkezzünk meg cseh származású radírunkról sem, mely szintén közkedvelt volt a maga idejében.

cseh-radir-divatmagazin.hu

 

[custom-related-posts title=”Egy kis retro suli” none_text=”None found” order_by=”title” order=”ASC”]




Kapcsolódó bejegyzések
DivatSzínes

Mitől lesz egy eljegyzési gyűrű különleges?

5 perc olvasás
Nincs két ugyanolyan kapcsolat: minden kötelék egyedi és páratlan e világon. Ha pedig egy ilyen egyedülálló kapocs alakul ki két ember között,…
Életmód

Kollagén hatása az ízületekre

3 perc olvasás
A kollagén fogyasztása nemcsak a bőrünkre hathat pozitívan, a kollagén hatása az ízületekre, ínakra, porcokra, csontokra is kiemelkedő lehet. Ezt a fehérjét…
Színes

Az illatok szerepe a divatban és a stílusban

2 perc olvasás
Minden stílusnak megvan a maga illata? Ez így nyilván nem igaz, de az már annál inkább, hogy minden embernek megvan a maga…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!