Divat

Pénzt keresnél a használt ruháidból? Ez az alkalmazás segít!

2 perc olvasás
Fotó: Gardróbom

Egy fiatal, magyar lány applikációja rendezheti át a teljes hazai használtruha-piacot. Varga Reni ugyanis megalkotta a Gardróbom alkalmazást, ami már most több ezer felhasználóval büszkélkedhet. 

Reni sikere tulajdonképpen a TikTok-nak köszönhető. A közösségi oldalra feltöltött promóciós videója ugyanis hatalmas hype-ot kapott, így adott volt az ötlet, hogy ezt tovább kell vinni, és komoly üzletet szükséges építeni rá.

A gyulai lány egy korábbi interjújában elmondta, hogy a jelenlegi használt ruhákkal foglalkozó weboldalakat elavultnak tartja. A Gardróbom létrehozásánál tehát fontos szempont volt a funkcionalitás, az egyszerű, de nagyszerű felhasználóbarát szolgáltatás megalkotása. Ez úgy tűnik sikerült is, hiszen az applikáció már közel nyolcezer aktív felhasználót számlál.

Az alkalmazásban egyéni profilok és részletes keresőfelület várja a vásárlót, ahol nemcsak arra lehet rákeresni, hogy „kék szoknya”, hanem többek között egy adott stílusra is. Illetve, ha valamelyik eladónak szimpatikusak a termékei számunkra, akkor be tudjuk követni az oldalát, így folyamatosan látni a friss árucikkeit. Gyakorlatilag így lesz a Gardróbom egy közösségi oldal a ruháknak.

A felület első “éles” napjáról, maga Reni mesélt nekünk, aki elárulta, hogy sajnos bonyodalmakba ütközött a nyitás, hiszen nem számítottak ennyi felhasználóra egyszerre. Emellett pedig a későbbi terveiről is beszéltünk.

“Nagyon meglepett, hogy ennyien kíváncsiak a Gardróbomra a nyitás napján. Sajnos a start napon a szervereink nem bírták a 3700 felhasználót. Szétesett az egész oldal, időbe telt még helyreállítottuk. Hamarosan megnyitjuk a vásárlást is, már több mint 7500 felhasználónk van, akik napi szinten használják a webappot, és töltenek fel termékeket, követik egymást, egy szóval élvezik a platform adta lehetőségeket”

– mondta el nekünk Reni.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Gardróbom (@gardrobom_hu)

De hogyan is működik a vásárlás?

A kiválasztott termék a kosárba kerül, és a vevő ezt követően a belső egyenlegéből tudja megvásárolni azt. A pénz először az applikációt üzemeltető cég letéti számlájára érkezik be, amit egészen addig nem írnak jóvá az eladónak, amíg a vásárló nem küld az alkalmazáson belül egy visszajelzést, hogy megérkezett hozzá a termék.
A tranzakciót követően megnyílik egy chat-szoba, ahol az érintettek megbeszélhetik a részleteket. A feladónak annyi nap áll rendelkezésére elküldeni a terméket, amennyit megadott a ruhadarab feltöltésekor, a szállítási költséget a vevő állja. Ha letelik a kitűzött dátum, bezárul a chat és onnantól kezdve az eladónak maximum 14 napja van, hogy elküldje a terméket. Ha nem teszi meg és a vevő jelzi a problémát a platformnak, akkor a vásárló belső számlájára visszatérítik az összeget, az eladót pedig szankcionálják.

Ha te is kedvet kaptál ahhoz, hogy eladd használt ruháidat, vagy vásárolj a rengeteg termék közül, akkor irány a Gardróbom, ahol minden további részletet megtalálsz!




Kapcsolódó bejegyzések
Divat

Színes női cipők tavaszra és nyárra – hogyan viselheted ezeket a legstílusosabban?

3 perc olvasás
A tavaszi és a nyári szezon tökéletes alkalmat biztosít arra, hogy bátrabban játsszunk a színekkel, így gardróbunk szürke és fekete dominanciáját felválthatják…
Divat

Apró változtatás, hatalmas megújulás

4 perc olvasás
A férfi divatról elterjedt közhiedelem, hogy jóval egyszerűbb és letisztultabb mind forma világában, színeiben mind pedig a felhasznált anyagok tekintetében. Nem beszélve…
Divat

Divatosan az irodában – elvárások és egyéniségünk

3 perc olvasás
Kiskosztüm magassarkúval vagy farmer és tornacipő? Az irodai öltözékünk kiválasztásakor nemcsak azt kell mérlegelnünk, mi illeszkedik saját stílusunkhoz, hanem azt is, öltözékünknek…
Légy tagja az elit klubnak!

Értesülj elsők között a legújabb bejegyzéseinkről!